Dömsödi Renátától vettem át a kifejezést, mely a cikk címét adja. Aki az objektivitáshoz és a józansághoz húz, annak az ő eddigi nyilatkozatait ajánlom a figyelmébe. Természetesen ismét messze akarok kalandozni a konkrét ügytől, és a meta-problémáit feszegetni, valamint a visszhangok és patália egyes szólamait kiemelni és azokra reflektálni.
A botrány ott indult, hogy a 2024-es párizsi olimpián Imane Khelif algériai versenyző 46 másodperces meccset játszott az olasz Angela Carinivel, aki ellenfele túlságosan nagy és veszélyes ütései miatt feladta a mérkőzést. Ezután a magyar Hámori Luca került össze az algériai versenyzővel, aki meccs közben a sarokban kiakadva mondta az edzőjének, hogy nem tud győzni. Lehet, hogy azért nem győzte le Imane Khelifet, mert a fejében eldőlt, hogy rosszabbak az esélyei, és emiatt nem tudott elég nagyokat ütni...? Én még akkoriban szerettem nézni boxot, amikor csak férfiak játszottak egymás ellen. Kovács Kokó Istvánt sokat néztem, nagy kedvencem volt, talán emiatt hiszem el neki, hogy tényleg illetékesként tud róla, hogy egy 2022-es IBA vizsgálaton Khelifnél és a taiwani Lin Yu-tingnél XY kromoszómát mutattak ki, nem csak magas tesztoszteron szintet. De mivel az IBA orosz irányítás alatt áll, így rá lehet mondani, hogy semmiféle bizonyíték nincs a vizsgálatról és eredményéről, egyszerű bemondás csupán, azaz hazugság.
Ezen az olimpián olyan rendszerhiba jutott felszínre, ami több, kisebb részrendszer hibáira is rávilágít. Ahogy Dömsödi Renáta is mondja, a rendszer a hibás és a rendszer nem fog sérülni. A rendszerek mindig hibásak és önmagukat teremtgetik újra, amíg nem kezdi el belülről bomlasztani őket egy magasabb szintű, jobb irányba mutató erőhatás – kívülről ugyanis bárki a feje tetejére is állhat, nem tudja a rendszerek sajátosságait befolyásolni. A jogrendszer pedig kategóriákat tud kezelni, egyedi eseteket nem. Minden egyedi esetet előbb valamelyik kategóriába beprésel, hogy aztán döntéseket hozhasson róla. És ilyenkor mindig lesznek hibák. Vagy új kategóriákat kell a jogrendszer létrehozzon egy-egy különleges eset miatt.
Ha általában megnézzük boxolónők testfelépítését, arcberendezését, mozgását, azért valahogy érezzük, hogy erős, izmos, de nőket látunk. Még a sokszor fiúnak nézett leszbikusok is valahogy nőiesek egy rejtélyes kisugárzás miatt. De Imane Khelif nem véletlenül került fókuszba. A 178cm-es magasságával úgy mozog, mintha kétméteres lenne, és olyan távolságban helyezkedik el az ellenfeleitől, akkora terpeszt vesz, mintha azt akarná kihasználni, hogy a karjai is hosszabbak, és lazán bemos neki akárhányat, míg a nála alacsonyabb, rövidebb karú lányok alig jutnak el a kesztyűvel az arcáig, illetve súlypontja a legképlékenyebben és leggyorsabban módosítható legyen közeledéshez vagy elhajláshoz. Amikor férfiak mondják, hogy Khelif egy férfi, és úgy is mozog, akkor valahogy olyan hihető ez. A tekintete meccs közben sokszor gyilkos elszántságot sugároz – s ez bizony nemhogy nem nőies, hanem a szó legrosszabb értelmében férfias és ijesztő. Mintha egy férfi lélek lenne ebben az állítólag női testben. Megverni őt azzal a stratégiával lehet, hogy egy rendkívül elszánt, összeszedett, következetes boxolónő ágyúgolyóként megy neki, hogy közel férkőzhessen hozzá. Igen, ez azoknak a nőknek a módszere, akik tudják, hogy mindent meg kell mozgatniuk túlerővel szemben.
Állítólag. A boxoló a családja szerint lánynak született, lányként nevelték fel, és néhány kiskori képet is mutatnak róla, ahol a kislány ruha és hosszú haj miatt valóban lánynak látszik. Khelif maga is állítja, hogy ő nő, mindig is az volt és az is marad. Kérdés, hogy miért látjuk minden fellelhető képen férfi ruházatban, és rövid hajjal. Van róla sminkes kép is, ott kis fülbevalója is van, de amúgy férfi ruhában van ott is. A mélyütésvédőt ne nézzük másnak, mellei pedig – fogjuk rá – azért nem látszanak, mert nőknél gyakran előfordul, hogy mellből fogynak, amikor súlycsoport miatt fogyniuk kell. Az izomzatára is mondják, hogy férfi izomzat, pedig nőknél is látunk nagy izmokat, csak kevésbé hosszúkásakat és kevésbé szálkásakat. Az arc csontozata kifejezetten férfias. Tegyük fel, hogy XX kromoszómák mellett egy génhiba miatt tesztoszteron túltermelésben van a szervezete. Mi történt a pubertáskor? Addig nézett ki lánynak, majd onnét kezdve indult a férfiasabb megjelenés fejlődése? Mi lenne, ha kromoszóma-, tesztoszteronszint-, és még néhány tisztázó vizsgálatnak vetné alá magát, és nyilvánosságra hozná a tesztek eredményét, hogy azzal minden támadója szája be legyen fogva? Nem ezt kéne tennie? Ha nem teszi, nem teheti, akkor miért? Melyik nemzetközi érdekcsoport malmára kell hajtania a vizet? Folyik valami ordas disznóság jelenleg a nemzetközi térben, amiről ez az ügy tereli el az emberek figyelmét?
Mert minden szekta a maga lemezét teszi föl, és emberek úgy viselkednek a kommentfalakon, mint kerítés mögött csaholó kutyacsapat, vagy véleményvezérektől vett narratívákat böfögnek vissza. És az ismert jobb- és balsarokba söprés elve szerint aki hazafinak és dísz ciszheterónak tartja magát, az szivárványokádékot kiált, a balliberális rettegő bevédi az olasz lányt elpüfölő hölgyet. És a többi szokásos összemosás, egybekezelés, ellentétállítás, amiről mégsem szólok részletesen, mert már terhemre van, s ahogy Subicz János oly ízesen mondja: mindjárt elhányom magam.
Franciaország, mint egykori gyarmattartó, régóta kénytelen befogadni a gyarmatairól odaszivárgó embereket, egészen addig, míg már egy ideje nem bír velük. Talán a sokszínűség tolerálásában is tovább jutottak a még kezelhető mértékűnél. Közben meg algériaiak azt állítják, hogy náluk nem lehet ember a bináris rendszeren kívüli. Mi van, ha Khelif szülei eleve vagy egy idő után már nem voltak benne biztosak, hogy gyermekük lány? Mi a jobb döntés, legyen egy túl erős lányunk, vagy egy nőiesebb fiúnk? Ha Imane Khelif világ életében lánynak érezte és jelenleg is nőnek érzi magát, miért nem utal erre a hajviseletével és ruházatával? Miért nincs mutogatható vőlegénye? Keveset tudunk arról, melyik arab országban mik a szokások, milyen jogi szabályozás van érvényben az emberek nemét illetően. Hogy Algériában kötelező-e a ruházattal jelezni, melyik nemhez tartozunk. Hogy lehet-e arrafelé bárki nem-heteró. Hogy aki nem heteró, annak milyen lehetőségei vannak. Caster Semenya is XY kromoszómák ellenére nőként versenyez ideiglenes eltiltása után, de férfinak öltözik, alkatilag és arcra is férfinak néz ki, Violet Raseboya a felesége, akivel két gyermekük is van. Ha gyorsabban is fut mindenkinél, legalább nem veri szét senki fejét.
Van az embernek egy mélységes, evolúciós ösztöne azzal kapcsolatban, hogy szereti tudni embertársai nemét. Vagy legalább is azokét, akikkel kapcsolatba kerül. Ez az ősi ösztön triggerelődik az algír eset kapcsán. Nem lepődnék meg, ha sokak csendesen és névtelenül bevallanák, hogy ugyanilyen diszkomfort-érzetük támad azonos nemű párok láttán is, mint amikor meghatározhatatlan nemű embert látnak. Ez a zsigeri reagálhatnék valakinél addig püffed, míg nyilvános helyen megver egy olyan személyt, akiről nem tudta eldönteni, milyen nemű, vagy egy darabig a másik neműnek hitte. Talán pont a szaporodási ösztön az, ami beletol embereket azokba a kínos helyzetekbe, amikor tetszeni akarnak, partnert akarnak fogni, de kiderül, hogy az illető más nemű, mint amilyennek tűnt, vagy homoszexuális. Így válik érthetővé az is, hogy az ilyen tévedések nyomában keletkezett szégyenérzetet miért akarják a másik ember megverésével leöblíteni. Milyen lúzernek érzi magát az a férfi, aki nőnek nézett egy férfit, pedig tetszeni próbált neki? És milyen szégyent és dühöt érez az, aki heterónak akarja tudni magát, de megtetszik neki egy vele azonos nemű homoszexuális? Ilyen lehet az egyik féle homofób, aki agresszióra is ragadtatja magát, és a biztonságérzetében, tájékozódási pontjában triggerelt a másik féle, aki hangos megjegyzést sem tesz.
Jól ki lett ez találva. A női jogok szekerére akasztani minden egyéb újabb és újabban behatárolható társadalmi csoport jogait, garantáltan megágyaz annak, hogy a női jogokért küzdők teljes erővel húzzák be a bármilyen megbúvókkal megtömött trójai falovakat, hogy majd évtizedek múlva elkezdjék visszasírni a jó öreg fallokráciát, amikor még az elsőnek felszabadított nők is jogrendszeri szinten voltak elnyomva. Azt kéne belátni, hogy az elnyomással van bajunk, nem a nemek megkülönböztethetőségével, és állati ösztöneink mentén vagyunk szándékosan manipulálva.
Utolsó kommentek