TeleTök

Nem fogok arra az infernális csínyre hivatkozni, amelynek visszhangjául a kapcsolódó szenzációhajhász cikkek fölvetették, hogy Fryderyk Chopinnek nem is volt menyasszonya, csak utólag lett kitalálva az egész jegyesség, hiszen még a varsói Chopin Intézet birtokában sincs erre mutató bizonyíték. Abban biztosak lehetünk, hogy Chopin már a húszas évei elején élő legendává vált az első párizsi nyilvános koncertjétől kezdve, és azóta is folyamatosan hullik a nevéből bizonyos fajta aranypor, melyet előszeretettel keneget magára boldog-boldogtalan, hogy mások előtt csilloghasson vele, azaz lehet Chopinről mondani és írni bármit, mert a közlő nem csak reflektorfénybe kerül általa, hanem a zongoraisten dicsfényéből is részt kap. Az életrajzi kutatások módszereiben számomra érthetetlen, korlátozó furcsaságok vannak, mi számít bizonyítéknak, mi nem. Az 1930-as években előkerült például Chopin egy anyakönyvi kivonata és keresztlevelének másolata, melyeken 1810. február 22. van megjelölve születési dátumként. Édesanyja szerint március elsején, osztálytársa és műveinek sajtó alá rendezője, Julian Fontana szerint 1809-ben született; mégis, a mai napig nem lehetett letenni a garast egy konkrét és biztos születési dátum mellett. Edgar Allan Poe-tól megtanulhattuk, hogy a bíróságok mindig a kézzelfogható, nagydarabos bizonyítékokat veszik figyelembe, míg a teljes igazság a látszólag lényegtelen, rengeteg, apró mellékkörülményből áll össze. Ilyen mellékkörülmény, hogy Chopint a születésekor megkeresztelték házilag – az akkori szokás szerint –, mivel semmi garancia nem volt rá, hogy megéri a hivatalos, templomi keresztelőjét, s keresztapja Fryderyk Skarbek gróf lett, aki 1809-ben, tavasszal még jelen lehetett Żelazowa Wolán, de ősszel Párizsba utazott közgazdaságot tanulni; és meglehetősen valószínűtlen, hogy 1810-ben hazaszaladt volna tanév közben, amikor egy irányba két-három hetet is igénybe vehetett az út. Nem szokás továbbá utánanézni, hogy egy-egy írott szöveg létrehozója másolta-e, amit leír, és milyen hitelességű forrásból; korabeli pletykát állít be kész tényként, netán gyerekfejjel hallott információkat öntött irodalmi formába. Valahogy mindig csak az számít, hogy le lett írva valami és azzal kőbe is vésődik, ha igaz, ha nem. Tehát azt mondom, következtessünk bármilyen adatból, tényből, írott forrásból, csak az adott kor és környezet sajátosságait figyelembe véve következtessünk; és a kirajzolódó személyiség-profilokat és erővonalakat figyelembe véve, logikusan következtessünk tovább!

A rövid összefoglalókból ismert legenda szerint Chopin 1835-ben Drezdában vendégeskedett a korábban Varsóból ismert Wodziński-családnál, és ez alatt a pár nap alatt beleszeretett Maria nevű, 16 éves lányukba. A következő évben Marienbadban nyaralt velük, majd megkérte Maria kezét, eljegyezte, albumába beírta a Gyűrű című dalát. 1837-ben viszont már nem utazott hozzájuk, mert "rossz egészségi állapota – vagy bármi más, a mindenkori politikai rendszer narratívájába illő ok – miatt fölbontották az eljegyzést". Chopin összeomlott, leveleiket egy borítékba csomagolta, ráírta, hogy "Nyomorúságom", átkötötte egy szalaggal, melyet Maria a hajából adott neki, és mellé tűzött egy összeszáradt rózsát, melyet szintén Mariától kapott. Halála után megtalálták ezt a borítékot is a holmijai közt. A legendát lehetőleg úgy kell elmesélni, mintha a sorok közt, vagy direktben hangsúlyoznánk, hogy Chopin kizárólag ezt az egyetlen lányt szerette volna szerelemből feleségül venni, és az élete tragédiája, hogy nem tehette meg. (Ne firtassuk, miből következtetett bárki arra, hogy rózsa volt a levélcsomaghoz tűzve, amikor egy rózsa 3-4 év alatt porrá omlik szét, Chopin pedig legalább öt költözésen keresztül szállíttatta minden ingósága közt a rózsás borítékot is az élete hátra lévő 12-14 évében.) Az eljegyzés és felbontásának megfogalmazása egy ismeretterjesztő kiadványban kifejezetten azzal a céllal jelent meg a szocialista Lengyelországban, hogy a tájékozatlan tömegeket az arisztokrácia ellen hangolja, mivel ebben az eljegyzés felbontásának okaként Chopin alacsony származása lett megjelölve(!) Maurycy Karasowski még Maria Wodzińska életében megjelentetett Chopin-életrajzában szemrebbenés nélkül le merte írni, hogy az eljegyzés után néhány héttel-hónappal Maria egyszerűen hűtlen lett Chopinhez és férjhez ment egy grófhoz.

A könyv terjedelmű, későbbi életrajzokból viszont más szűrődik ki. A monográfusok úgy kerülgetik ezt a legendát, mint egy hegyoldalból legurult sziklatömböt, melynek felaprítására és elszállítására nincs meg a hivatalos engedély, és beláthatatlan ideig még az országút közepén trónol. Ahogy az eseményeket részletezik, és a fennmaradt levelekből idéznek, valahogy minduntalan csak az ellentmondások és érthetetlen furcsaságok bukkannak elő. Ez persze jó alkalmat ad a prekoncepciózus magyarázatokra a mindenkori politikai és egyéb áramlatok aktualitása szerint. Az ilyen célú fejtegetések elengedhetetlen eszköze, hogy bizonyos idézeteket kontextusból kiragadva lobogtassanak állításaik bizonyítékaként. Összességében mai napig megfejtetlenül áll, mi is történhetett valójában, és a teljes igazság ismeretében hogyan kerül a megfelelő helyre minden eddig ismert részlet úgy, hogy ne csak összezavarjon és ellentmondásokat generáljon, hanem kikerekedjen a tényleges eseménysorozat, és a szereplők szándékai is világossá váljanak.

Úgy tűnik, a mi jó Liszt Ferencünk – vagy akkori élettársa, a Liszt kézirataiba is belejavítgató Karolina Iwanowska grófnő – a legenda és félreértés útjára indítója, ugyanis a már 1850-ben megírt könyvében elsüti azt a teátrális, jó csengő füllentést, hogy Chopinnek volt egy menyasszonya Varsóban, akit hátrahagyott 1830-ban, s aki a tökéletes feleség lett volna számára, de akitől a történelem vihara elválasztotta. Képzelhetjük, amint Liszt 1852-ben megjelent könyvének olvasása után meglódulnak a pontosságra törekvő életrajzírók, megpróbálják a hölgyet felkeresni, de nem találják – pedig Liszt, a jó barát igazat kellett írjon... – szerencsére e cikknek nem feladata a Liszt könyvében sorakozó csúsztatások, túlzások, valótlanságok elemzése. A Varsó végleges elhagyása előtti napokban Chopin egy konzervatóriumi osztálytársnője, a koloratúr-mezzó Konstancja Gładkowska két kis verset írt be Chopin emlékkönyvébe, és vagy nem volt egyértelmű, hogy azok az otthoniak szeretetéről szólnak, nem pedig személyes, burkolt vallomások; vagy még egy-két olyan félreérthető gesztust is tett, ami miatt Chopin környezetében valakik egy ideig azt hitték, az énekesnő szereti, és szívesen lenne akár a felesége is, és ezt a meglátásukat Chopin tudomására is hozták. Bécsi tartózkodása alatt plusz érzelmi terhet jelentett ez a frissen felbukkant, elvarratlan szál, mely egy év múltán Párizsban csitult el, amikor Chopin hírt kapott róla, hogy Konstancja hamarosan férjhez fog menni. Az utókor ezzel az énekesnővel akarja azonosítani a néven nem nevezett ideált, akiről Chopin két fennmaradt levele tesz konkrét említést, és több levelében találunk rá utalásokat. Mivel Konstancja egyik menye állítólag azt mondta egy interjúban, hogy anyósa gyűrűt is kapott a zeneszerzőtől – aki amúgy szerinte nem lett volna jó férjnek, ezért nem is bánja, hogy nem ment hozzá –, gyakorlatilag még egy menyasszony-jelöltünk van. Megnehezíti a megfejtést, hogy Chopin az ideáljával Tytus Woyciechowskit traktálta másfél évig, Bécsből viszont Jan Matuszyńskin keresztül próbált kapcsolatot tartani Gładkowskával.

Chopin nem egyszerűen világhírű zeneszerző, hanem lengyel nemzeti ikon, sőt, mintha első sorban az lenne. A konzervatív oldal ennek megfelelően szentségi házasságban látta volna szívesen egy ideális – s még inkább jól idealizálható – lengyel hölggyel, nem pedig egy francia forradalmár író oldalán. Tényleges élettársi kapcsolatát minél inkább el kell hallgatni, el kell bagatellizálni, minél rosszabbnak kell beállítani, és a hazafias jobb-sarokba söpörhető tényeket kell hangsúlyozni, vagy szükség szerint mondva-csinálni. Nem könnyű dolog belátni, hogy Chopin meghaladta lengyel mivoltát, hogy világsztár lehessen, miközben mégis lengyel ikon az egyetemes kultúra panteonjában.

Alapjaiban nehezíti a történet rekonstruálását, hogy nincsenek meg Chopin családjához írott levelei ezekből az évekből, sőt, senki másnak szóló levelei sincsenek, amikben Mariáról vagy házassági terveiről írna. Egyetlen árulkodó levél áll rendelkezésre, mégpedig az, amelyet mindig úgy intéznek el a kommentárok, hogy túlságosan hosszú, zagyva, és mindenféle képtelenebbnél képtelenebb hipotetikus helyzeteket sorol. Ez George Sand, az akkori legolvasottabb francia író levele Wojciech Grzymałához, Chopin párizsi pótpapájához, magánbankárához, életmód-tanácsadójához, bizalmasához 1838 május közepén. Ezen kívül Chopin apja és nővére 1835 decemberi és 1836 januári leveleiből lehet következtetni arra, mit írhatott meg a zeneszerző varsói családjának a drezdai fogadtatásáról. Apja ugyanakkor figyelmezteti, hogy az ilyen fiatalon szerzett erős benyomásokat nem szabad komolyan venni, ki kell várni, míg tartósnak bizonyulnak, de ettől függetlenül próbálgassa csak az ismerkedést, ha nem kerül túl sokba semmilyen értelemben. 1841 szeptemberében Julian Fontanának írt levelében Chopin egy kényes ügynek nevezi a történteket, amelyet nem szabad feszegetni. Mivel Chopin módszeresen nem írt meg családjának semmiféle érzelmi ügyet, az 1835 szeptemberi, drezdai vendégeskedésről mint társasági eseményről és érdekességről írhatott, azaz nem volt érzelmi érintettsége, csak a családja és néhány szemtanú hitte, hogy az alamuszi fiatalember + rámenős lány = házasság képletbe Fryderyk és Maria be lesz helyettesítve. Nem kizárt, hogy az egész eljegyzés híre az 1836-os nyár végén Marienbadból kigyűrűző pletykán alapult, mivel az ottani nyaraló társaság számára nem volt világos, kinek is lesz esküvője október közepén Varsóban – így már az is érthető, Słowacki miért arról értesült bő másfél év múlva Firenzében, hogy Chopin és Maria összeházasodtak.

Az egész kultúra-közeli, párizsi lengyel közösség, és az anyaországi külső – a hírekből és pletykákból értesülő – szemlélők számára végig tartósan hullámzott Chopin csodálata, szociális kapcsolatai, hírneve, népszerűsége alatt a kérdés: mi van ennek a zseninek a magánéletével? Csak aki személyesen ismerte, az láthatta, milyen súlyos, krónikus beteg külseje van, milyen gyenge idegrendszerű, a csontsoványságig törékeny alkatú. Minél közelebbről ismerte őt valaki, annál könnyebben jutott arra a megállapításra, hogy ez a fiatalember nem kapós, ehhez nemcsak végtelen türelem és jó idegek kellenének, de olyan hölgy is, aki tartósan úgy le tudja nyűgözni, hogy a zeneszerző könnyen el tudja viselni az egy háztartásban összezártságot is vele, s aki felé meg tud annyira nyílni, hogy nem őrli fel az előtte való titkolódzás. A társasági életben való napi mozgás pedig gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy egy hölggyel egyre több időt tölthessen együtt – pláne nem kettesben, amikor a zongoraórák alkalmával is csak gárdedámok jelenlétében maradhatott együtt hajadon tanítványokkal –, s olyan mélységekig ismerkedhessen, hogy felelősséggel gondolhassanak a házasságra. Mindezeket figyelembe véve máris érthetővé válik, miként léphetett Maria erre az üresen álló helyiértékre azzal, hogy 1836 nyarán heteket tölthetett Chopin közelében, családi körben. Ezen felül amiatt, hogy Chopin katasztrofális egészsége végig slágertéma volt a Wodzińskiéknál, játszva kitermelődik a házasság akadályaként – levéve mindenki válláról a nemzeti ikon legénysorban maradásának súlyát, és kipipálódhasson, hogy igen, volt házasodási kísérlet, mégpedig előre jósolhatóan sikertelen kimenetelű az egészség hiánya miatt. Ez a hozzáállás vezethetett a későbbiekben ahhoz, hogy Chopin 1836 őszén megismert, az önrombolásig toleráns élettársa tartósan irigyelt-gyűlölt, megkérdőjelezett figuraként vonuljon be az életrajzba, és állandóan rajta tartsák a karaktergyilkosság célkeresztjét a mai napig.

Figyelembe kell vennünk az Antoni Wodziński: Chopin három románca című könyvében leírtakat, ahol a szerző – Feliks Wodziński fia – azt állítja, személyesen nagynénjétől, Maria Wodzińskától tudja, mi is történt: a marienbadi nyaralás utolsó estéjén, a park ikonikus, hatalmas hársfája alatt Chopin feldúltan, könnyek közt megkérte Maria kezét, aki erre azt felelte, hogy a szülei valószínűleg nem fognak beleegyezni, ő pedig nem fog velük konfrontálódni emiatt. Másnap Maria hazautazik az édesanyjával, és egy év múlva férjhez megy a könyv szerint. Csakhogy ez nem igaz. Egyrészt a nyaralásról Chopin a Wodzińskiékkal utazott tovább Drezdába, ahol újabb hetet töltött velük – ez alatt festette meg róla Maria azt az ominózus akvarell portrét –; másrészt pedig Maria csak 5 év múlva ment férjhez. Ezek után megkérdőjelezhető a fa alatti jelenet igazsága is. Ugyanakkor elég hangsúlyos, hogy pont az állítólagos menyasszony nem említ semmiféle eljegyzést, sem annak felbontását, sem egyéb színező körülményeket. Mi van, ha Maria egy életen át kénytelen volt magyarázkodni, mi is volt közte és Chopin közt, ha a társasági élet számára jegyespárnak tűntek 1836 augusztusában, de mégsem házasodtak össze; s egyszer meg kellett ragadnia az alkalmat, hogy még életében lefektessen írásban egy hivatalos verziót? Maria 1836 őszi levelei sem olyan hangvételűek, mint aki eljegyzett menyasszonnyá vált: egy lány, aki abban reménykedik, hogy jövőre minél hamarabb láthat egy férfit, aki addig is küld neki postán egy Pleyel-zongorát, és majd azon játszik náluk; egy lány, aki – saját magát is közéjük sorolva – a családját a férfi barátainak nevezi. Ha a saját magára aggatott epitheton ornansok – "hűséges titkárod", "gyerekkori játszópajtásod", "legrosszabb tanítványod" – célja a közös pontok keresése és kiemelése, és a mindenáron kapcsolódni akarás szándékára engednek következtetni, vajon miért nincs ilyen jellegű utalás a jegyességre vagy a közös jövőre? Ami még mellékesen megjegyzendő, Maria soha nem ír arról Chopinnek, mit tud, akar és fog neki adni, mindig csak azt lebegteti mindkettejük szeme előtt, amit ő kaphat tőle: figyelmet és szórakoztatást. Lehetséges, hogy Maria egy izgalmasabb életre vágyó lány volt, aki lépten-nyomon a felvillanyozó benyomásokat, élményeket, szituációkat kergette, igyekezett megragadni őket, miközben már fel is készült azok tovalibbenésére, hogy újabbak kaphassanak helyet. Szülei is ezért akarták neki mindig a legjobbat, és igyekeztek megkímélni a kényelmetlenségektől. Minden általam olvasott elemzővel ellentétben fenntartom a lehetőségét, hogy a Wodziński házaspár nem volt Chopinnel szemben sem lenéző, sem szeszélyes pálfordulgató, hanem egyrészt csak jobb életet akart a lányának, mint hogy egy menthetetlenül halálraítélt bálvány néhány évi szenvedését kelljen végignéznie, majd alig harminc évesen ott álljon özvegyen, egy-két apró gyerekkel; másrészt lányuk érzelmeinek komolyan vehetőségével is tisztában lehettek, ugyanakkor nem elvárható, hogy észre kellett volna venniük, Chopin annyira hitelesnek érzi Maria közeledését, hogy kemény lelkiismereti ügyet dagaszt belőle magának. (A sors kegyetlensége viszont elkerülhetetlennek látszik: Maria egyetlen gyermeke a második házassága harmadik évében, Chopin halála után két évvel született, és a harmadik születésnapját már nem érte meg.) Az is logikusnak látszik, hogy az 1835 szeptemberi vendégeskedés alkalmával Maria ahogy zavarba hozta Fryderyket az asztalnál a többi vendég előtt, az tulajdonképpen mindenkinek kínos lehetett, hacsak nem akarták a jelenlévők mind egy házasság kezdetének látni az interakciókat. Wodzińskiék meg akarták óvni lányukat – és magukat is – attól, hogy hülyét csináljon magából, így miután Chopin azzal távozott, hogy rossz levélíró és elfoglalt, a legtapintatosabb és legindirektebb módja lehetett a lány lehűtésének, ha szülei a kiszemelt fiatalember beteg mivoltát kezdik alapvető akadályként emlegetni – különösen, ha nem merték nyíltan kimondani, hogy úgy látják, Chopin csak udvariasságból ment bele Maria provokációiba, de legszívesebben nagy ívben kerülné az egész családot. Teresa az 1836-os év végére jöhetett rá, hogy nincs tovább értelme az eddigi intenzitással bűvkörükben tartani az addig módszeres nyomásgyakorlással irányított zeneszerzőt. Mai ésszel azt kérdezhetnénk: nem volt ott a közelben egy józan ember, aki elmagyarázta volna Mariának vagy Chopin családjának, hogy ha egy sztár Párizsban nap mint nap szebbnél szebb, jól zongorázó hölgyekben dúskál, flörtöl is velük, és négy meg öt év alatt sem nősült még meg, se vőlegény nem lett, annak olyan okai kell legyenek, amely okok kizárják, hogy pont egy tíz évvel fiatalabb, viszonylag éretlen, még a saját anyja szerint sem szép, de ezer kilométerre élő lány legyen feleségül véve?

Tad Szulcz idéz néhány alkalommal Jozefa Wodzińska naplójából a Chopin Párizsban című életrajzában, de pontos dátumok nélkül. Ebből a naplóból kéne tudnunk az eljegyzés pontos részleteit, de mindig csak az egy szóval elintéző 'eljegyezte' igét találjuk a tematikus cikkekben. Miért nem nyilvános ez a napló, ha még olvasható? Miért nincs legalább a Chopint érintő részeknek egy kivonata közzétéve? Jozefa 5 évvel volt Mariánál fiatalabb – 15-tel Chopinnél –, de úgy tűnik, nővérénél érettebb gondolkodású, nyugodtabb vérmérsékletű, és szebb is volt. Körülbelül ugyanannyi időt töltött Chopinnel, mint a nővére, édesanyjuk, Teresa pedig mintha állandóan jelen lett volna, így nem lehet tudni, Chopin kettesben maradt-e egyáltalán Mariával a nyaralás és az azt követő drezdai tartózkodás 6 hete alatt. Ha nem lehetett az etikett szerint egy lányt kettesben hagyni egy fiatalemberrel, akkor hány szem közt történt bármi, amit utólag lánykérésnek lehet nevezni? Jozefa naplója szerint, apjuk, Vincenty Wodziński nem látta akadályát a házasságnak, de rendkívül aggályosnak tartotta Chopin egészségét. Kalkuláljuk bele, hogy egy tizenkétéves lány füle hallatára mi hangozhatott el a hatgyermekes apa részéről: nem mondhatta ki nyíltan, hogy a zongorázástól is ájulásig befulladó fiatalembertől mit lehet majd várni egyéb téren. Chopin viszont tizenéves kora óta tudta, és ezért sem volt neki sem sürgős, sem fontos megházasodni, pláne nem családi ismerősök előtt fölvállalni egészségi állapota tüneteit és következményeit. Az sem világos, hogy Vincenty egyáltalán a családdal volt-e a nyaralás alatt, vagy már lengyelországi birtokain foglalkozott a helyreállításokkal; illetve egyáltalán mennyi időt szánt az esetleges házasság mérlegelésére, és családfőként milyen nyomatékkal tudott vitákat rövidre zárni. Nem derül ki a fennmaradt levelekből, hogy Chopinnel beszélt-e a házasságról, vagy csak a családdal, maguk közt és hipotetikusan.

Vegyük most sorban, időrendben az ismert eseményeket és levélszövegeket! 1834 nyarán Teresa Wodzińska meghívta Chopint Genfbe, valamint Maria is elküldte neki egy variációsorozatát. Chopin Feliks-nek írt választ: kötelességei Párizsban tartják, nem tudja őket meglátogatni. A következő év elején Teresa levélben jelzi Chopin felé, hogy ha elhagyják Genfet, első útjuk Párizsba vezet majd, ahol meglátogatnak mindenkit, akire kíváncsiak. Ez végül nem történik meg, és állítólag a következő lakhelyükre, Drezdába is meghívják a zeneszerzőt, de az ekkor is kibújik a meghívás alól. Chopin megkapja 1835-ben francia útlevelét, és ezzel megy Karlsbadba nyaralni, és szüleivel találkozni. Öt éve nem látták egymást, és rendkívül megrázó volt számára szembesülni azzal, mennyire hiányzik neki a családi légkör, a hovatartozás, a gondoskodás, ezért szülei azt javasolják, nősüljön meg. Miután szüleitől elbúcsúzott, pár napot töltött Dieczynben tanítványai szüleinél, Thun-Hohenstein gróféknál, ahol az Op 34. No 1-es keringő kéziratát hagyta a grófkisasszonynál. Drezdán átutazva futott össze Feliks Wodzińskival, aki mindjárt meg is hívta magukhoz. Érzelmileg különösen felsebzetten és befolyásolható állapotban találkozott hát az ugyanannyi ideje nem látott egykori ismerőseivel. Az egyik vendégük, Lindowa számolt be Varsóban a családnak arról, hogy Fryderyknek Maria és Teresa között kellett ülnie az asztalnál, és feszengett Maria miatt, miközben Teresa minden lehetséges módon uralkodni próbált rajta. Lindowa úgy gondolta, Maria elrabolta Fryderyk szívét, s ezen nővére, Ludwika igen belelkesült: 1840 végéig dédelgette az ábrándot arról, hogy ebből a nyitott ajtón kopogtatási lehetőségből házasság lesz, és hidegzuhanyként érte annak híre, hogy Maria 1841 nyarán öccse keresztapjának fiához fog feleségül menni. Vajon miért hitte Ludwika, hogy öccse a Mariával való házasságra készül éveken át? Nem állnak rendelkezésünkre Chopin levelei pont ezekből a kritikus évekből, így nem tudhatjuk, hazudozott-e vagy csak mélyen hallgatott magánéletének eseményeiről.

Tegyünk egy kis kitérőt, és próbáljuk megfejteni, miben is mesterkedhetett anya és legnagyobb lánya! Teresa bizonyos módon hadban állhatott a férfinemmel, és rejtetten úgy hanyagolta el fiai nevelését, hogy majd lányai nyilvánvalóan különbek legyenek azoknál. A három fiú abba a líceumba járt, ahol Chopin apja a kollégiumot vezette, és anyanyelvi franciatanár volt. Teresa lányai magántanulók voltak. Máris mintha egy csöpp rivalizálást látnánk Teresa részéről, aki lám, az elérhető legjobb magántanárokat fogadja lányai mellé. Chopintől hírességek autogramjait kéri levélben, és ismeretségeket gyűjt. Chopint is be akarja gyűjteni trófeaként, illetve mézesmadzagul használni, hogy miatta jöjjön hozzájuk még több fajsúlyos személyiség? Teresa a fokozott pallérozással még azt is el akarja érni, hogy Maria a párválasztáskor ne legyen hátrányban a szebb lányokkal szemben. Több utalás is történik mind Teresa, mind Chopin részéről, miszerint a műveltség és az intellektus többet ér a szépségnél. Chopin már csak Teresa visszhangjaként alkalmazza egyik levelében ezt a gondolatot, miután eleget hallotta tőle. Maria viszont nem lehetett biztos anyja támogató szavainak igazában, így külső megerősítést keresett – édesanyja jelenlétében. A szalonjukban megforduló férfiaktól várt visszajelzést kiválóságáról, akiket különösebb módszeresség és céltudatosság nélkül, ösztönösen is provokálhatott. A szemlélők számára végül olybá tűnt, a férfiak beleszerettek a magát csúnyácskaként számon tartó lányba, aki a társaság fénypontjaként tündökölt, míg maguk a – legalább 10 évvel idősebb – fiatalemberek úgy érezhették, a tizenéves Maria szeretett beléjük. Juliusz Słowacki is így látta, be is számolt róla, később pedig kajánul szórakozott azon, hogy Chopinnel mennyire hasonlítanak egymásra, azaz Maria Chopinben őt szereti, s félig hozzá ment feleségül. Hálóba esett még III. Napóleon, és de Montigny gróf nagykövet, aki állítólag meg is kérte Maria kezét. Ezekről az esetekről mindig úgy illő beszélni, hogy a férfiak szerettek bele a csodálatos lányba, nem pedig azt fölvillantva, hogy az önbizalomhiányos, "érdekes arcú" lány keresett elismerést, figyelmet, rajongást az édesanyja társaságában, akit nem lehetett azzal megsérteni, hogy nem álltak bele a játszmába legalább addig, míg kereket nem tudtak oldani. Ha Chopin jó barátságban lett volna Słowackival, időben megtudhatta volna tőle, mire ügyeljen ennél a családnál, de sajnos ikertornyosodást gátló érzelmeik miatt erre nem kerülhetett sor. Antoni Wodziński könyve határozottan arra enged következtetni, hogy Maria már kezdettől fogva kölcsönös vonzalmat vélt érezni Chopin és önmaga közt. Annak ismeretében, hogy öt-hatévesen ismerte meg a 15-16 éves Chopint, ez meglehetősen bizarr. Mindvégig gyermekien szűziesnek feltüntetett kapcsolatuk csúcspontja a könyv szerint a lánykérés a fa alatt, mely egyben a végét is jelenti. Maria beszámolóival szinkronban született meg vajon ez a koncepció? Így az sem kizárt, hogy Teresa és Maria ambíciói szerint Chopin volt a valódi célpont, a többiek pedig a gyakorlóterep. Levelei alapján a lányt a korához képest semmiképp nem mondhatjuk sem érettnek, sem kiegyensúlyozottnak. Az 1835-ös vendégség után Maria rögtön hosszú levelet írt Chopinnek arról, milyen szörnyű is volt, hogy elment, milyen szomorú lett a család, hogyan sírtak, majd ajánlgatni kezdi neki legidősebb bátyját, Antonit – aki fiatalon, még Chopin előtt meghalt, és 1848-ban született unokaöccsét talán az ő emlékére keresztelték ugyanerre a névre –, akit Chopinnek kéne Párizsban a szárnyai alá vennie és megnevelnie. A locsogó-fecsegő, túlragozó, manipulatív levél végén Maria bevet egy trükköt: megjegyzi, hogy a kevés szabadidővel rendelkező Chopin bizonyára el sem olvasta a levelet, és csak besúvasztja egy fiókba. Hogyan lehetséges, hogy egy lány a fiatalember figyelmét ilyen keserédes és gyermeki módon akarja kikényszeríteni, miközben egyesek már a szerelmi házasságukról pletykálnak a drezdai vendégek közül? – Attól most tekintsünk el, hogy akkoriban annyi elég lehetett egy 'szerelmi házassághoz', amennyi manapság egy pehelysúlyú első randevúhoz. Nem tudjuk, Chopin ezzel a nem-vagyok-jó-levelező, és elfoglalt-vagyok címkékkel vajon azt akarta-e kifejezni, hogy jobb lenne, ha békén hagynák, vagy csak jelezni, hogy nem udvariatlanságból fog ritkán és keveset válaszolgatni jövőbeni leveleikre.

Lényeges, hogy Chopin a levelei alapján úgy tűnik, nem volt képes a klasszikus, rózsaszín ködös szerelemre. Várta a szerelmet, mint csapást, ami majd kívülről rátör, ahogy másokra is; de olyan racionális, analitikus és maximalista volt, hogy az embereket minden jó és rossz oldalukkal együtt, egységesen látta, nem tudván senkit tökéletesnek, és a többiek fölé emelhetőnek látni; konkrét személyt bebirtokolni akarni pedig pláne nem látta értelmét. Tökéletes öltözékeivel, frizuráival és modorával ellensúlyozta, hogy elkeserítően beteges külleme ne keltsen viszolygást. Nem sok esélyét látta, hogy valaha is kelljen valakinek, de nyitott volt rá, hogy ha közeledést érez, reagáljon rá. Sejtette, hogy nem lehet hálából és megilletődöttségből szerelemre gyúlni, és tartósan tovább szeretni az őt megfogni igyekvőt. Különlegessége, szabadságvágya, problémássága miatt nem is akart senkit azzal megterhelni, hogy elveszi. Felső-légúti tünetei, befulladásai, ájulásai mellett rendszeresen ébren álmodott, hallucinált, emlékezetkiesései voltak, amelyek kontrollálása kényszerességhez és neurózishoz vezetett. Belső ideálja bármikor elérhető volt, elábrándozhatott róla, ihletet meríthetett belőle, s főleg nem zavarta hétköznapi gondokkal, kicsinyes ostobaságokkal. Családja és régi ismerősei azt hitték, mindössze gyáva udvarolni, ezért nem nősült még meg, holott "benne volt már a korban", ezért nagy segítséget jelent neki, ha egy lány kezdeményez nála, azaz nem kell félnie az elutasítástól és végre kipipálhatja a nősülést, mint az érettségit vagy a bérmálkozást. Érzelmi életét – s később konkrét magánéletét is – annyira rejtegette családja elől, hogy szinte azt hihetjük, ha velük levelez "nőügyekről", biztos nincs szó a részéről valódi érzelmekről. Talán demiszexuális lehetett, mert precizitásával és maximalizmusával ez jól megférő. Nem kéne csodálkozni azon, hogy végül azzal kötötte össze az életét, akire rá merte bízni.

1835 őszén a Drezdából való távozás után Chopin már út közben megbetegedett, és pár napot feküdnie kellett Gutmannéknál Heidelbergben. Később vért köhögött és végrendelkezett. A szülei három hétig hitték, hogy esetleg meg is halt, mivel egy német lap a halálhírének valószínűségét mérlegelgette. Vincenty Wodziński pont Varsóban tartózkodott, amikor tisztázódott, hogy minden rendben, Chopin családja is megnyugodhatott. De egy öles lépéssel közelebb került az ügy a krónikus betegeskedés miatti zátonyra futáshoz – már ha nem dőlt el 1835 szeptemberében, hogy természetesen nem lesz itt semmiféle házasság, csak a zeneszerzőnek még végig kell csinálni egy közel hároméves vesszőfutást, mire maga is erre a következtetésre jut. Teresa 1836 elején konkretizálni akarja az újbóli találkozás időpontját, és egyúttal kéri "negyedik fiát", hogy adjon kölcsön Antoninak, ha megszorulna. Ez az asszony talán csak sokára vette észre, hogy annyira szeret kapni és irányítani, hogy a külső szemlélő számára egy számító, önző, kihasználó, visszaélő árukapcsolónak néz ki – de ugyanennyi eséllyel lehet igaz az is, hogy Teresa kénytelen volt lánya nyomására mindenféle ürügyekkel keresni Chopint, és kezdeményező akciói során nagyon is feszengett, mert kínos volt már, hogy a sztárzongorista magától nem keresi őket, és gyakorlatilag zaklatni kell, ha kapcsolatban akarnak maradni vele. Chopin 1836 tavaszán azt hitte, ismét találkozhat a szüleivel, de apja leveleiből kiderül, hogy nincs keretük útiköltségre, legfeljebb egyikük számára, vagy még annyira sem. Felmerült, hogy Chopin Drezdában vagy Berlinben találkozik az édesanyjával, akinek az útiköltségét ki kell addig termelje – de erre végül nem került sor. Megfelelő levelek híján nem tisztázott, végül is ki miatt és miért utazott Chopin július második felében Marienbadba, és miért maradt ott négy hétig. Lehetséges, hogy föl akarta mérni, be tud-e és akar-e integrálódni ebbe a családba vagy sem, mivel meggyőzték róla, hogy képtelen egyedül vigyázni az egészségére, amelyre feltétlenül szüksége van a karrierjéhez; és küldetése érdekében még arra is képes lenne, hogy megnősüljön, ha ez az ára annak, hogy az egészségét helyette a feleség és az anyós fogja óvni. Ekkor már tudható volt, hogy ha Feliks október közepén Varsóban megnősül, a család minél hamarabb igyekszik lengyelországi birtokára visszaköltözni. Utolsó lehetőség Maria számára személyesen hatni a kiszemeltjére, de legalább is a nyaraló társaság előtt mutatkozni a nemzeti ikonnal, aki fölteszi a lécet a további opcionális kérők számára – és nem utolsó sorban elterelheti magáról a gyanút, hogy ő akarja magának megfogni a sztárt, hiszen a jegyesség látszatából következik az azt megelőző lánykérés, azaz mindenki azt hiszi, Chopin saját akaratából készült elvenni Mariát. Chopin már az 1835-ös találkozáskor gyanút foghatott a pszichopaták által állított csapdának kinéző túlzott szívélyesség miatt, de szülei jóhiszeműsége félig elaltathatta a sejtéseit, így hát apja tanácsára odautazik, hogy végére járjon a dolognak. Többen is idegesnek és ingerültnek látták, amikor épp nem a Wodzińskiékkal volt. Ezen a nyaraláson derült ki számára, hogy a teljes inkompatibilitás ellenére Maria hozzá akar menni, miközben az családfőt meg kell győzniük arról, hogy Chopin egészsége nagyon is javítható. A lány az édesanyja szoknyáján ülve szeret unaloműzni, és pár hónapon belül hazaköltözik a családi kastélyba, Chopin meg Párizsban él, és minden oda köti, ami a szakmáját, hivatását, küldetését érinti. 1830 végén úgy jött el Varsóból, hogy felkészült rá, soha többé nem tér haza, külföldön fog meghalni is. 21 évesen a családi fészek kényelmével szemben a küldetését választotta. Most, 1836 augusztusában ismét ez a kérdés: eldobja-e párizsi, sikeres, bejáratott életét azért, hogy egy tíz évvel fiatalabb lány első számú csodálójaként és szórakoztatójaként éljen tovább annak családi fészkében, az anyós irányítása alatt. Utólag azt gondolhatjuk, ki volt olyan eszement, hogy egyáltalán föl merte vetni a választás lehetőségét; kinek a számára nem volt mindig is egyértelmű, hogy a zongoraisten a kultúra fővárosából kell szolgálja a megszállt Lengyelországot, annak szellemiségét, az otthoniakban és az emigránsokban egyaránt tartva a lelket szerzeményei által. Hasonlóképp abszurdnak tűnik, hogy Maria költözzön Párizsba, és ott szembesüljön vele, milyen egy öntörvényű csodagyerekkel élni, akiből pedig papucsférjet szeretne faragni. Ha elképzeljük, mennyi intézkedéssel és átgondolással jár egymástól ezer kilométerre élő emberek házasságának megszervezése, mindjárt derengeni kezd, hogy ennek az opcionális házasságnak a tervezgetése, és felvetése is meta-szinten játszódhatott, nem a szókimondó konkrétumok világában. A magam részéről azt feltételezem, hogy Teresa és Maria színtiszta naivitással és az ezzel különös mód sokszor párosuló ravaszsággal űzte manipulációs játszmáit, s nem volt bennük semmiféle rossz szándék Chopin irányába. A zeneszerző személyiségének és érdekeinek figyelmen kívül hagyása is inkább származhatott bizonyos paradigmavakságból, mint szándékos kihasználni akarásból.

Nem tudjuk, végül is mit takar a szürkületi óra elnevezés. Teresa illeti ezen a fedőnéven azt a dolgot, amelyet Chopin szülei elől el fog titkolni amikor majd október közepén Varsóban lesz, és amelyet Chopinnek is titkolnia kell mindenki elől. El tudjuk képzelni, hogy egy fiatalember házassági ajánlattételét majd pont az ő szülei elől kell titkolni? Maria levelei alapján arra következtethetünk, hogy az édes hízelgés, a ragaszkodás folyamatos kimutatása és egyéb cukros köntösökben tálalt, ellentmondást nem tűrő irányítás nem csak írásban, de szóban is jól mehetett neki. Semmiből nem állt sarokba szorítania a végletekig udvarias és tapintatos Chopint, és Teresával együtt olyan alapsori mattot adni neki, hogy zavarában kénytelen legyen megkérni a kezét legalább az akkoriban bevett, szentimentális-komolytalan, lengyel módi szerint. Ha ez nem történt meg, még mindig elhangozhatott Chopin részéről az az átgondolt, diplomatikus mondat, miszerint egészségi állapota miatt nem merne felelősséggel családot alapítani, de különben elvenné Mariát. (Ne feledjük: Wojciech Grzymała, egy tárgyalóművész diplomata bizonyára szánt elég időt arra, hogy fölkészítse védencét, Chopint az ilyen beszélgetésekre.) Ez esetben logikusan valóban a következő lépés, hogy Drezdába együtt visszatérve Teresa megnézeti Chopint Parys doktorral, aki már Varsóban is kezelte – egyik amnéziás kiesésekor a járdáról is ő szedte össze –, hogy felmérje: valóban a két végen égető életvitel miatt van a fiatalember ilyen rossz állapotban, vagy attól függetlenül. De ha nem maga Chopin hozta föl kizáró okként az állapotát, akkor is már be volt izzítva Vincenty Wodziński részéről az egészség kérdése arra az esetre, ha megtörténne a lánykérés. A legkézenfekvőbb az lenne, hogy a házasságról való beszélgetés viszonylag súlytalan, inkább pedzegetés jellegű volt, és nem számított a sürgős és fontos elintézendők közé, hanem a következő néhány éves terv kidolgozatlan része volt. Az orvos javaslatai alapján Teresa arra kérte Chopint, mostantól drasztikusan változtasson napi rutinján: kizárólag meleg pamut harisnyákat hordjon, otthonra vegye föl a Maria által készített papucsot, szedje az orvostól kapott gumiarábikumot, és este 11 előtt kerüljön ágyba. Mindezt annak tudatában, hogy Chopin éjfélkor szokta elkezdeni exkluzív műsorait, és nulla időérzékkel hajlítja a teret ilyen alkalmakkor. Azt talán nem föltételezték, hogy az átlagos emigráns agglegényekhez hasonlóan kaszinókban és kuplerájokban zúz hajnalig – bár ki tudja, mi az oka, hogy napi 100 frank bevételek mellett állandó pénzzavarban van. És 1836 szeptember 10-én, szombaton Chopin megígérte Teresának, hogy betart mindent, amit csak kért, és minden levelében beszámol neki arról, hogyan halad az egészség-projekt. Egy év próbaidőszak, amikor az érzelmek tartósságát is le fogják tudni mérni, de inkább arról van szó, Chopin hajlandó-e napi áldozathozatallal kideríteni, életmódja miatt néz-e ki egy romhalmaznak, vagy sem. A továbbiakban majd nyárról nyárra ellenőrzik, hogyan javulgat, nyáron is gyógyvizes helyen időznek, aztán majdcsak eljön a pillanat, amikor Vincenty már nem emelhet kifogást, és nem mondhat a lánykérésre nemet. Teresa vajon teljes naivitással hitte, hogy kérése jogos és teljesíthető; vagy egérutat ad egy fiatalembernek, aki nem elég meggyőzően rajong a lányáért, és szándékosan ad teljesíthetetlen feladatot neki? Annyira zseniálisnak és összetettnek tűnik az ötlete a tesztidőszakról, hogy azt kell hinni, intuícióból történt, és a sors keze vezérelte; vagy Parys doktor jött rá a felívelő pályájú csodagyerek vizsgálata és kikérdezése közben, hogy ezzel a képtelen orvosi javaslattal menekítheti ki a szárnytörés veszélyéből.

A Gyűrű című dal pedig fölér vagy két pofonnal, ha tényleg bekerült Maria emlékkönyvébe, ugyanis arról szól, hogy egy legény eljegyez egy kislányt, aki majd felnő, férjhez megy, megözvegyül, ismét férjhez megy, a legény pedig elmereng azon, hogy vállalhatott hűséget ez iránt a lány iránt. A sors döbbenetes iróniája, hogy Maria végül kétszer ment férjhez, de másodszorra özvegyült csak meg. Első férjével való házassága elhálatlanság okán érvénytelenítve lett. Nem tudjuk, valódi elhálatlanság állt-e fönn, vagy a gyermektelenséget annak lehetett számítani. Mikor juthatott Chopin eszébe, hogy erre a versre dalt ír? Néhány órácska alatt írt keringőket, amiket hölgyeknél hagyott társadalmi kapcsolatápolás céljából, de nem tartotta őket elég jónak a nyomtatásban megjelentetéshez. A Mariánál hagyott Asz-dúr – "Búcsú" – keringőből Eliza Peruzzinál és Charlotte de Rothschildnál is hagyott dedikált példányt. Mennyi idő alatt írhatta ezt a dalt, és mikor? És vajon miért hangsúlyozza Maria több alkalommal is, hogy ők gyerekkori játszópajtások? Játszottak talán eljegyzést? Mi lehet az a múltbeli dolog, amire hivatkozva – ezt a Grzymała-levélből tudjuk – Chopin egész hátra lévő életét várja el cserébe? (Egy kéziratos kottalap megjegyzése szerint a dalt Chopin 1841-ben vetette papírra első ízben. A megjegyzést Julian Fontana írta a lap tetejére, de létezik egy fotó egy másik, azóta már elveszett kottalapról, amely a Gyűrű című dalt rögzíti a másik letéthez képest kis eltérésekkel. Ezen viszont a dátum: Drezda, 1836. szeptember 8. Miért írta Chopin lengyel környezetben franciásan a hónapot? Egy, a 7-es számtól babonásan rettegő ember, aki a hónapok neveit betűvel szokta írni, itt miért a 7bre jelzést használja a hónap neveként?) Miért ad eljegyzési gyűrű helyett egy ilyen szövegű, egyébként táncos, vidám dallamú dalt valaki egy lánynak? És a többi kottaküldésről mit gondoljunk? Chopin ezzel azt akarta Maria felé jelezni, hogy a zeneszerzői oldalával akar hozzá kapcsolódni, a magánemberivel pedig majd az erre alkalmas személyhez?

Chopin Párizs felé veszi az irányt, közben német városokban is elintéz pár találkozót, megbízatásokat teljesít és nem teljesít, levelet ír Teresának a legnagyobb fiával kapcsolatban, mire Teresa október 2-án azt zúdítja Chopinre, hogy nem írt semmit arról, hogyan tartja be a megállapodásukat, hordja-e a vastag zoknit, de az már kiderült, hogy hazudott, hogy őt lejáratja mások előtt, hogy haragszanak rá, hogy elveszti mások előtt a hitelét miatta, és hogy ezek után azt hiszi, csak hazugsággal ígérte meg a kérései betartását is. Chopin november elsején válaszol erre a levélre: esküszik, hogy aznap le fog feküdni 11-kor, észben tartja a papucsot, és a szürke óráért játszik. Nem tudjuk, hány levél veszett el, de az 1837-es tavaszi levelekben úgy írt, mint akinek nincs mondanivalója, vagy legalább is sokkal nehezebben közöl írásban, mint szóban. Amint fecsegésre való témája akad, meglódul, de aztán elernyed és a formalitásokba kapaszkodik. Szokás emlegetni, hogy 1837 elején már hűvösen írtak Chopinnek, és Maria szakított is vele. Nem értem, miből gondolják ezt azok, akik ezt leírják, amikor Maria a január végi levelében pont hogy biztosítja Chopint saját érzelmeinek töretlenségéről, és a tőle kapott kottákat a közelgő személyes találkozás alkalmával akarja majd igazán szépen megköszönni; bár a terjengős, csapongó, felvillanyozott, 1835 szeptember végi és 1836 szeptember közepi és október eleji leveleivel ellentétben most átveszi Chopintől a 'csak röviden írok' szólamot, ami durcásságát, azaz elégedetlenségét hivatott talán jelezni. Nem maradt fönn olyan levél, amelyikben a nyári találkozással kapcsolatban lenne egyeztetés. Az elveszett levelek hangvétele különbözhet-e jelentősen a meglévőektől? 1837 februárjában Chopin édesanyja megírja fiának, hogy Wodzińska asszony jelezte nekik, hogy nem tartja be amit ígért – mert azt azért jó hírként elárulták októberben Chopinéknak, hogy fiukkal megígértették, fokozottan vigyázni fog mostantól az egészségére, és éjszakai életéről is leszokik. Chopin feje fölött gyakorlatilag annak réme lebegett, hogy amennyiben csalódást okoz a hölgyeknek, azok bemószerolják a szüleinél, és jobb esetben is a családjával fenntartott kapcsolata sínyli meg minden rossz lépését és elhibázott, levélben leírt mondatát – mert az már egy éve eldőlt, hogy Maria és Teresa őrangyalokként szerepelnek Chopinék világképében – rosszabb esetben halálra rémítik Chopin édesanyját azzal, hogy tudomására hozzák, fia milyen módon és szinten nem vigyáz magára évek óta, s mézesmadzag fejében sem szándékozik ezen változtatni. Teresa és Maria nem tudhatták, hogyan van berendezve ez az anya-fiú kapcsolat, hogy Fryderyk egyik legfontosabb szívügye megkímélni az anyját minden fájdalmas információtól; avagy szándékosan szorították meg a nyakán a hurkot, mert úgy érezték, végleg kicsúszhat a kezükből – szintén teljes naivitással, minden rossz szándék nélkül. A lehető legzseniálisabb ötlet egy kizárólag karrierjére koncentráló, beteg ember megfogásához, ha fölhívjuk a figyelmét arra, hogy karrierjéhez szüksége van egy bizonyos szintű, megbízható egészségi állapotra, és ennek fenntartását majd mi intézzük. 

Aztán Teresa legidősebb fia, Antoni májusban megsebesült a huescai ütközetben, ahol az egységük is felmorzsolódott. Könnyebben sérült meg, a lábán, és Chopin június elsején írt neki, Teresának pedig két hét múlva azt írta, hogy a fia jól van. Egy sorok közti pedzegetést vélhetünk felfedezni: Chopin azt kérdezi, a kicsi Teresának nem hiányzik-e Jozefa, aki Drezdában maradt, és nem látja-e viszont mostanában. Lényeges, hogy Jozefa nem volt a nővérével és az anyjukkal a családi kastélyban pont azokban a hónapokban, melyek alatt lebegni kezdett, hogy nyáron találkozik-e a család Chopinnel, így nem volt tanúja személyesen a tanakodásoknak. Lehet, hogy Vincenty ekkor zárta le a kérdést a maga részéről, a további levelek pedig majd Teresa magánakciói – Maria nógatására – az ügy megmentésére? A zeneszerző megpendíti a júniusi levelében, hogy az orvosa szerint Emsbe kéne mennie gyógyvízforrásokhoz – márpedig az igen messze esik azoktól a jóval keletebbre fekvő gyógyvizes üdülőhelyektől, ahol szüleivel és a Wodzińskiékkal nyaralt az előző években. Teresa júliusban írt Chopinnek egy levelet, amely nincs meg, és csak következtethetünk a tartalmára: megtudta más forrásokból, hogy a fia megsebesült, Chopin pedig azt merte írni, hogy Antoni jól van. (Nem érthető, Antoni miért nem írt hogylétéről megnyugtató levelet az anyjának, amelyet Chopin június közepén továbbíthatott volna neki.) A júliusi levél Chopin augusztusi válaszlevele alapján 'szomorú' volt, és legközelebb vidámabbat vár Teresától. Mentegetőzik, hogy nem akarta írásban ijesztgetni, Antoni sebesüléséről csak szóban akart volna beszámolni, mivel szóban sokkal jobb, mint írásban; s mivel a bolhából elefánt lett, s a nyáron már nem találkoznak, jobb, ha Antoni legutóbbi levelét is mellékletül küldi. Maria kisasszony figyelmét pedig fölhívja, hogy legyen szíves írjon a bátyjának ő is. Chopin ebben az augusztus közepi levelében azt füllenti, most ért haza Londonból, és ott kapta meg a levelet, melyre épp válaszol. Teresa Chopinen keresztül bonyolította legidősebb fiával való levelezését és a pénzek küldözgetését, és 1837 november végén is emiatt ír neki, valamint az egészsége felől érdeklődik. Maria ugyanezen borítékban írott levelében közli Chopinnel, hogy az egész család szereti, életre szólóan ragaszkodnak hozzá, különösen legrosszabb tanítványa, és gyerekkori játszópajtása, azaz ő. 1838 március végén Teresa ismét érdeklődik Chopin egészsége felől. Ha az 1836-os nyár végén lett volna eljegyzés, és 1837 nyarán azért nem került sor a személyes találkozásra és a továbbiak megbeszélésére, mert azt felbontották, akkor már nem lenne érdekes Chopin egészsége, amelyről magától nem ír, sőt, hónapok óta hallgat, és nem kéne tudtára adni, hogy Maria életre szólóan szereti és ragaszkodik hozzá. Chopin augusztusi levele vége felé van egy félreérthető, félrefordítható, félreértett, különböző nyelvekre félrefordított mondat, amely azt közli, hogy a londoni útról Párizsba visszatérve augusztus végén már túl késő lenne nekivágni egy ezerkilométeres útnak kelet felé, hogy találkozzanak. Chopin szándékosan keverte úgy a kártyákat, hogy ne kelljen a Wodzińskiékkal találkoznia 1837-ben...? Juliusz Słowacki 1838 áprilisában Firenzéből írja, hogy azt beszélik, Chopin elvette Maria Wodzińskát. Kiktől hallhatta ezt a pletykát? Olyanoktól, akik a telet Itáliában töltötték a betegségük miatt, és a marienbadi gyógyvizeknél, másfél éve elcsípett vagy kombinált szóbeszédet göngyölítették tovább? A fennmaradt levelekben nincs ugyan konkrét nyoma, milyen következményekkel járt, hogy Teresa édesanyja 1837 tavaszán meghalt, de lehetséges, hogy az ő betegsége miatt nem tudta Teresa, hogy mikor tud służewoi birtokukról külföldre kimozdulni a közeljövőben, illetve, hogy ez a haláleset minden egyéb opcionális családi eseményt beárnyékolt egy éven keresztül, beleértve azt is, hogy Chopinnel nem találkoznak – tehát még egy mozzanat, ami miatt azt gyaníthatjuk, hogy az ügy koránt sem zárult le valamiféle eljegyzés-felbontással vagy hasonlóval 1837-ben, és a következő évben még továbbra is aktuális. Továbbá valószerűtlen, hogy egy agyonkényeztetett lány szülei véget vessenek a házasság lebegtetésének, amikor lányuk már három éve fókuszál erre az egy fiatalemberre. A júliusi levélben akár arról is lehetett szó, hogy a családi problémák és az életmódváltás be nem tartása miatt újra indul az egyéves próbaidőszak. Mivel Chopin 1837 április elején reagál Teresa egy hiányzó levelére – melyben valószínűleg márciusban tudatta Chopinnel, hogy idős édesanyja, Barbara Wodzińska, Chopin anyjának távoli rokona meghalt –, nem kizárt, hogy már annak ismeretében nyilvánított részvétet, és próbálta esetlenül megnyugtatni egyéb aggasztó aktualitások miatt is, hogy már meglehetősen biztos lehetett benne, nyáron nem találkoznak a megbeszéltek szerint. Érdekes, hogy azt hangsúlyozza, mennyire nem tud most írásban reagálni, és semmi okosat sem mondani. Fontos lehet még az a döntő nyilatkozat, melyben Chopin 1837-ben elutasította a cár által felajánlott udvari zongorista címet, és ráadásként hivatalosan is emigránsnak nyilvánította magát, azaz be sem teheti többé a lábát Lengyelországba.

1838 tavaszán Chopin és George Sand közt az utóbbi számára váratlan kémia indult be. Adam Zamoyski következtet jól: Wojciech Grzymała, akinek az orra előtt zajlott mindez, kellett írjon George Sandnak egy levelet arról, hogy Chopin már így is elég nagy bajban van, ne tetézze, ha nem vállalja vele az életre szóló elköteleződést. Ez a levél és az ő következő válaszlevele sincs meg, de George Sand május közepén írt neki egy hosszú levelet, amelyben olyan megfogalmazásokat találunk, amelyek Grzymała szavait kell hogy pontosan idézzék, illetve az általa közölt információkat veszik alapul. Ebből a levélből az derül ki, hogy egy gyerekkori játszópajtás feleségül akar menni Chopinhez, akinek ez a házasság akkora áldozathozatallal járna, hogy vége lenne művészileg, s ennek következtében emberileg is. Hogy ezt a lányt Chopin szeretni akarja, mert azt hiszi, szeretnie kell. Hogy nem tud lelkiismeretével elszámolni arról, hogy egy hazug ígéretbe kényszerítve becsapta ezt a lányt. George Sand arra kéri Grzymałát, üljenek össze Chopinnel, alaposan rágják végig, mi lenne számára az a megoldás, amelyikkel hosszútávon csakis nyer, és semmit nem veszít, és válasszák azt, miközben senkire és semmire nincsenek tekintettel. Az is kiderül, hogy szó sem esett arról, hogy ez a házasság Párizs elhagyásával járna, hogy az áldozathozatal egy abszurd életmódváltást jelent, és hogy Chopin egészségi állapota is valami módon terítékre került. Úgy tűnik, George Sandnak fogalma sem volt róla, Chopin milyen beteg, és csak az összeköltözésük után, télen lett világos számára. Mivel a kapcsolatukat lehetőség szerint titokban tartották, nem tudni, mikor jutott el a híre a Wodzińskiékhoz; de Jozefa azt írta a naplójába, hogy emiatt szakították meg a kapcsolatot a zeneszerzővel. Chopin családtagjai elvileg váltottak ugyan levelet Teresával időnként, de hozzájuk valahogy mégsem jutott el az információ, hogy Chopin 1838 október végén valakivel eltűnt Párizsból, és csak 1839 októberében kerültek együtt elő. Ludwika ezért is reménykedhetett 1840 végéig abban, hogy csak idő kérdése, és öccse elveszi Mariát.

Az egész ügy Chopin életének legkínosabb epizódja lehetett, ezért kerülhetett a levélcsomagra a 'Nyomorúságom' felirat. Egy akta az utókor számára, melyből kiderülhet a sorok közt is olvasni tudóknak, hogy művészi karrierje a hagyományos házassággal összeegyeztethetetlen, és ha az élet választásra kényszeríti, ő a hivatását fogja választani, miközben nemet kell mondjon annak, aki önérzetét levetkőzve pedálozott érte; hogy lehetett őt lasszóval fogni, hülyének nézni, csicskáztatni, kihasználni, miközben a nehezéből nem kértek, a megértéséhez és a rá való tekintettel levéshez nem voltak felnőve, de neki annál több gondot és önmarcangolást okoztak. Igen valószínű, hogy ez a fajta behízelgő ráakaszkodással vegyített ki- és felhasználás  többször is előfordult Chopin életében, csak sokkal enyhébb és rövidebb lefutással, és maga a jelenség volt az ő nyomorúsága, melynek egyrészt ez volt a legsúlyosabb, írásban dokumentált, és általa fölcímkézhető esete; másrészt amely saját jellemével is durván szembesítette: képtelen volt felmérni, hogy konfliktuskerülő és gyáva-e, vagy csak tapintatos és kíméletes; hogy mások kegyeire és jóindulatára szorul-e vagy csak nem elég asszertív, túl megengedő; és látni akarja, mások meddig merészkednek el, s mikor veszik észre magukat. Kevésbé nyilvánvaló, és Chopin által feliratozott borítékba már nem tehető néhány további személy hasonló anatómiájú, de sokkal súlyosabb következményű mesterkedése a zeneszerző életének utolsó két évében, amelyek a végstádiumba taszították, és csak halála után hozták meg a biztosan várható, idők végezetéig szóló gyümölcsüket. Kérdés, hogy egy ilyen kaliberű emberhez lehet-e földi halandóknak másképp viszonyulni?