TeleTök

BSTH-rajongóként nem sok jót reméltem a filmtől, úgyhogy kizárólag kritikaírás végett néztem meg, csöppet sem kíváncsiságból. A harmadáig csak jeges döbbenetet okozott, majd a felénél azon kezdtem gondolkodni, mi lehet a rejtett, mélységes, duplacsavaros, többrétegű üzenete, mert ilyen borzalomnak az kell hogy legyen. Ha nem nézed meg, elmondom, hogy egyetlen jó érzést keltő tényező a film során a retró színvilág – már ha az amúgy is kedves számodra.

Ezen kívül minden kellemetlen. Komplett rémálom, amely mintha a hétköznapjaink rendszeres elemeiből épült volna fel: rosszarcú figurák tömkelege, akik kiszámíthatatlanok, zombiszerűen gépiesek, ijesztőek, és véletlenül sem viccesek; támadóak, vadállatiak, illetve nyugalmukban is rémisztőek. Az eredeti, 1974-es film hangulatából szinte semmi nem szűrődik be, hanem egyenesen szembe megy vele. Csak nem azt akarja sugallni, hogy az a régi világ nemhogy visszahozhatatlanul, de felidézhetetlenül letűnt, s a nyomasztó utópia már a spájzban van, melynek magunk fogunk ajtót nyitni legkésőbb holnap? Az eredeti film zenéi úgy jelennek meg, mint bombatölcsérben egy játékmackó leszakadt feje; a film nagy részét a legrosszabb fajta mai zene uralja.

Miközben eddig jutok a "kritika" megírásában, már rá is jövök, mi az üzenet, hogyan kell megfejteni álomként a szimbólumokat és történéseket – hiszen ez egy keserű, netflixes film, ne feledjük: a két főszereplő a mindenkori kisember, tehát egyikkel vagy másikkal azonosulhatunk. Én a szakállassal, mert nyugalomkedvelő vagyok, valaki más pedig a másikkal, aki izgágaságával csak bonyodalmakat okoz, de nagyon érdekes fazonnak érzi magát. A cirkusz legénysége a személytelen és számunkra tulajdonképpen közömbös, velünk akár ellenségessé is váló többi kisember. Ahogy meggyűlik a bajuk a természeténél fogva terjeszkedő hatalommal, érintettekké válunk mi, főszereplők is, és naná, hogy veszélybe kerülünk. Az idős főgonosz a gazdasági cézárokat és politikusokat jelképezheti, ostoba fia a mindenkori hatalmak kedvezményezett és elkényeztetett retyerutyáit. A végén persze megtépázódnak, és alul maradnak, de majd egy következő filmben újult erővel veselkedhetnek egy másik közösség ellehetetlenítéséhez. Amint elül a tömegeket érintő konfliktus, a kisemberek visszatérnek személyes, pitiáner játszmáikhoz, versengéseikhez. Hősiességük és bátorságuk biliben-vihar léptékűre zsugorodik.

Az egyetlen női figura magát a női nemet jelöli, avagy a világot és az izgága férfiakat mozgásban tartó, ördögi feromonfelhőt. Kacér, csinos, dühös, felháborodott, gúnyos, a vadócnál piszokabb, undokoskodással csábító – azaz minden, amilyet épeszű férfi nem szeretne otthonra. Amilyennek a nőt a nyughatatlan, bajkeverő férfi akarja látni, mert ez csigázza fel vadászösztönét, és megszerzése igazi hájjalkenegető csemege. El is lopja a férfinem mindenkori érdeklődésének tárgyát jelképező autót a végén, miután már mindenki más is ellopta, de megkerült. Minden áldozat-, harcos-, cselszövő szerepe után a nevető harmadik szerepében köt ki. A tigrissel is egyedül ő tud bánni, tehát mi a tigris? A női nem egyik archetipikus szimbóluma, a macska pusztítóvá felnagyított aspektusa. Személyesen bánik el a főgonosszal – aki ebbe természetesen mégsem hal bele.

Mondhatnánk, hogy az eredeti filmben is nagyrészt megvan ez a jelképrendszer, de ott nem ilyen éles, ilyen életszerű, ilyen könyörtelen, ilyen fenyegető, hanem gyerekmeseszerűen lágy, igazságos, ezért izgalmas, humoros, hangulatos történetet hoz létre, csupa karikatúra-figurával, akiknek még a verekedéseik is szívderítőek.
Elgondolkodtató, vajon miért csak a medence körüli ünnepi parti közönsége áll bizalomgerjesztő figurákból, és miért járulnak elismerőleg a hatalom parádéja elé. A kórus már groteszk alakokat vonultat fel, bár nem olyan ijesztően karaktereseket, mint a cirkuszosok és a pribékek.

A film egy helyen törik meg, a közepe táján "szól ki a szerepéből", amikor a motoros banda vezetője váratlanul emberi hangnemben azt a jó tanácsot adja a főgonosz fiának, hogy nem kell feltétlenül az apjára hasonlítania. Az viszont ellentétes irányban fogadja meg a tanácsot: apjánál is sokkal gonoszabb akar lenni, hogy maga is megijedjen magától. Vajon a mindenkori hatalmak kedvezményezettjei jelentik a tényleges és közvetlen veszélyt a megfélemlíthető közösségekre? Attól tartok. Kérdés, hogy miért paródia jellegű az egész film? Az ördög nevet az emberiségen, amely véresen komolyan veszi a hatalmi és háborús játszmákat, miközben a Nő bűvöletében vergődnek a férfiak, és azokat orruknál fogva vezetik a nyugalmat nem adó, szeretetet ki nem fejező nők?