TeleTök

Mintha csak Honoré de Balzac találta volna ki, és fogalmazta volna meg sajátos, mesélgető stílusában, melynek fő jellegzetessége, hogy – a hatásvadászokat sajnálkozóan megvetve – a legelképesztőbb fordulatokkal bíró sztorikat is olyan kedélyes hidegvérrel adja elő, hogy öröm rajtuk megrökönyödni, és a hüledezéssel karöltve törhet fel az olvasóból a zavart nevetés.

Párizstól nem messze észak-nyugatra van egy talán száz épületből álló kisváros: Hérouville-en-Vexin, ahol a központban, a templom szomszédságában található a kastély, a Château d'Hérouville. A XVIII. század közepén épült egy korábbi kastély romjaira, de manapság már csak a két fő szárnya és a melléképületek maradtak fenn.

Michel Magne zeneszerző és barátja, a képzőművész Jean-Claude Dragomir vásárolta meg 1962-ben az ingatlant. Magne először az északi szárny manzárdjában alakított ki egy zeneszobát, majd barátja halála és egy tűzeset után a déli szárny manzárdjában építtette meg az első bentlakásos stúdiót. A '70-es évek elejétől szállingózni kezdtek a híresebbnél híresebb előadók, zenekarok, hogy lemezeket vegyenek föl ebben 100m²-es, 6m magas térben. Tíz hálószoba, kiszolgáló személyzet és persze hangmérnökök álltak a zenészek rendelkezésére. 1972-ben az egyik földszintes melléképületben létrehozták a második stúdiót, mely a Le Chopin nevet kapta. A lépcsőházakban és egyes szobákban egyedülálló visszhangos felvételek készítésére is volt lehetőség. Mivel Magne a saját munkájával is érdemben foglalkozni akart, átadta a stúdiók irányítását. A vállalkozás kétszer is ügyvezetőt cserélt, de veszteséges maradt, Magne 1984-ben öngyilkos lett, a stúdiókat 1985-ben bezárták.

Mivel az épületeknek és a kastélyparknak nem engedélyeztek bizonyos egyéb felhasználási lehetőségeket, évtizedekig elhagyatottan álltak, majd 2016-tól élesztették újjá az eredeti funkciót.

Még nem sikerült kiderítenem, ki és mikor találta ki azt a mesét, hogy Fryderyk Chopin ebbe a kastélyba járt George Sanddal randevúzni, sőt, annyira megtetszett neki a hely, hogy szinte itt is laktak egy idő után, s több művét itt komponálta. De a lemezfelvételeket készíteni érkező zenészek már azt az útbaigazítást kapták, hogy ez kész tény, és nemcsak inspirálólag hathat rájuk, hogy az 1830-as 40-es évek zsenije járt ide szerelmével, de kísérteteik is előfordulnak – talán leginkább egykor használt, kékfalú hálószobájukban. S ha ez még nem lenne elég az életrajzokban járatlan vendégeknek, tudják meg, Chopin abban az ágyban halt meg, amely abban a szobában áll...

Amikor 1973 nyarán David Bowie kapta ezt a szobát, azonnal érezni vélt valami nyomasztót, és miután már az első éjjel meglátta az ágya felett lebegni az egykori szerelmesek fénylő kísérteteit, nem óhajtott tovább ott aludni, és holmiját is másokkal hozatta ki. Brian Eno költözött hát be, és igen bizarr élményeivel szórakoztatta a továbbiakban kollégáit a közös étkezésekkor. Állítása szerint több egymás utáni reggelen is arra ébredt, hogy valaki megrázogatja a vállát. Aztán éjjelente Chopin kísértetét látta az ágya mellett állni. A harmadik ilyen alkalommal gorombán rárivallt, hogy vagy mondja már, mit akar tőle, vagy hagyja békén, mert zavarja. Eno szerint a kísértet arckifejezése megváltozott, majd ernyedt testtartással távozott. Egy este, amint benyitott a hálószobájába, Chopin és George Sand kísértete a sarokasztalon kotorásztak. Eno csöndben lefeküdt az ágyba, a kísértetek egy perc múlva megtaláltak valami papírt, Enóra néztek, elmosolyodtak, majd eltűntek. Tony Visconti is jelenlétet érzékelt a kastélyban, többek szerint bizonyos pontokon feltűnően hideg volt, abban a szobában pedig, ahol Bowie nem volt hajlandó aludni, egy ablak melletti sarokban irreálisan sötét és hideg volt.

Marc Bolan egy felvétel szünetében az ablakból látta a két kísértetet az udvar használaton kívüli medencéjénél. Hogy fölhívja magára figyelmüket, fütyülni kezdte az Op 9-es, B-dúr noktürnt. A kísértetek ránéztek, George Sand a medencébe dobta szivarját, Chopin mindkettejükre borította a köpenyét és elhalványulva eltűntek. Bolan megtalálta a még égő és rúzsnyomos szivarvéget, egy antik szelencébe tette, de halála után rajongók kirabolták a lakását, és azóta ez az ereklye ismeretlen helyen van. Bolan 1947-ben született és 1977-ben halt meg. George Sand 1847. július végén rúgta ki a 7-es számtól állítólag babonásan rettegő Chopint, aki ebbe a traumába két év alatt belehalt; Bolan pedig szeptember 16-án halt meg autóbalesetben hazaúton – kapaszkodjunk meg: George Sand apja is szeptember 16-án halt meg hazafelé, csak nem autóban, hanem lovas balesetben, 1808-ban, szintén 30 évesen.

Elton John ragaszkodott hozzá, hogy lemezfelvételéhez annak a zongorának a másolatát használhassa, amelyet Chopin Mallorcán használt. Az I think I'm going to kill myself című dal felvételekor a zongorán leütött C hangok helyett H-k szólaltak meg, ami miatt külön sávon kellett megoldani a kottakép helyes visszaadását. Más daloknál nem jelentkezett ez a különös jelenség. Ez a paródia hangulatú dal egy unatkozó tiniről szól, aki azon morfondíroz, hogy mekkora szenzáció lenne, ha venne egy 44-est és öngyilkos lenne. Chopin apja 1844-ben halt meg; és rámutathatunk két unatkozó, mindenáron hírnévre vágyó tinilányra: a magát Chopin menyasszonyaként beállító Maria Wodzińskára, és George Sand lányára, Solange-ra, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy a zeneszerző és az író ne tisztázhassák a félreértést, amely kapcsolatuk megszakadásához vezetett.

Ha hosszasan keresgélünk az interneten, akkor sem találjuk nyomát, hogy Chopin valaha is járt Hérouville-ben. Amikor George Sanddal el akart tűnni Párizsból, az író közép-franciaországi kastélyába mentek, amely 36 órányi folyamatos postakocsizásra volt, és legalább négy hónapra ott is maradtak. Gyakorlatilag semmi értelme nem lett volna Párizsból pár napra elutazni egy olyan helyre, ahová 3-4 óra zötykölődéssel lehet eljutni, és ki tudja, van-e ott egy jó zongora, miközben Chopin Párizsban folyamatosan tartotta zongoraóráit, és szinte minden este akár több szalonban is fellépett – azaz nehéz lett volna bármikor ötletszerűen távozni a városból.

De akkor mi a magyarázat, hogyan láthatták a kísértetét az hérouville-i kastélyban? Tudatmódosítók hatása alatt álltak az észlelők – könnyű ezt legyintve mondani, miközben azt sem tudjuk, drogok hatására nem épp kitágul-e az emberi tudat, fokozódik-e az észlelési képesség, és a józanul elérhetetlen dimenziók nyílnak-e meg. Lehetséges, hogy mindenki a maga előítéletei szerint észleli a parajelenségeket? Vagy a mindenkori gondolatainktól és érzelmeinktől függően különféle attraktorokkal lépünk kapcsolatba, és azok által megjelennek számunkra gondolati tartalmaink, mintha álmodnánk? Az hérouville-i kísértethistória a tudatkutatás ismeretlen régióiba inkább vezet, mint a társasági egymást rémisztgetés világába.

Egy bizonyíthatatlan elmélet szerint ezek a kísértetek olyan valakiknek a gondolaiból manifesztálódtak, akik így képzelték el ezt a párt, és tévesen helyezték őket ebbe a környezetbe is. George Sand közismert volt mesterkéletlenségéről, több kortárs beszámoló is említi, hogy semmiféle női praktikát nem alkalmazott, noha ruháit és ékszerei jó részét maga tervezte. Bolan nagyon alacsonynak látta őt. George Sand az önéletrajzában lábban adja meg magasságát, és ha azt centiméterre számoljuk át, bizony 145-150cm-re jön ki, amennyiben angol lábról váltjuk át. De miért angol lábban adta volna meg a magasságát egy francia? Francia lábról átszámítva 155-160cm közti magasság adódik, amely hihetőbb. A kísértetek veszekedtek, Chopin és Sand pedig sosem vitatkoztak, mivel Chopinnek stressz hatására amint fölment a pulzusa, befulladt, és úgy nézett ki, mint aki mindjárt bele is hal. Emiatt aztán megbeszéletlenül és megoldatlanul maradtak tényleges vagy látszólagos nézeteltéréseik. Arról is van több kortárs beszámoló, hogy ha valaki nekiállt Chopinnel vitatkozni, Sand odalépett, és kezét a vállára téve nyugtatta, mielőtt idegenek és új ismerősök előtt befullad. Tehát nem tükrözheti a valóságot, hogy Chopin köhécsel és vitatkozik, ahogyan Bolan látta. A kísértetek a tájékozatlanságból eredő, felületes sztereotípiáknak megfelelően néztek ki és viselkedtek. Kérdés, kik és miért hitték, hogy Hérouville-ban ott kell lenniük?