Most viszont használom a tököm televan kifejezést, mert indulattal tudok csak egyelőre gondolni a témára. Amikor egy ember élete egyik legnehezebb tartós krízisében van, tragédia érte, veszteség érte, vagy komoly betegséget diagnosztizáltak nála, s jön egy nagyokos, aki kioktatja, hogy viselkedjen már a gyereke(i) előtt úgy, mintha mi sem történt volna, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Jön egy okostojás, aki szerint a gyerek semmit nem érzékelhet abból, ami a szülőben játszódik. Mégis, hogy fogja megtanulni a gyerek, hogy a szülő is emberből van?! Azok a gyerekek, akiknek profi vetítő szüleik vannak, azok rettentő nagyokat kezdenek csodálkozni legkésőbb a harmincas éveikben, amikor elkezdenek kihullani a csontvázak a családi szekrényből. Úgy nőttek föl, hogy szentül hitték: a szüleiknek nem voltak problémáik, s nem értik, mások mit nyögnek. Saját problémáikat is besöprik a szőnyeg alá, fejüket homokba dugják, segítséget kérni pláne nem mernek, hisz nekik nincsenek problémáik, vagy természetes, hogy ha van, az senkire nem tartozik, s úgy kell tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
A gyerekek amúgy is istenként tekintenek szüleikre, abszolút mércének tartják őket, még ha a szülő abnormálisan is viselkedik. Miért kéne ezzel még vissza is élni...? S komolyan, de most tényleg, tényleg azt képzelik, hogy a gyerek átverhető? A gyerek vagy rájön magától mindenre, vagy rögzíti, hogy ilyen és ilyen helyzetben így és így kell viselkedni, s ebből később problémái lesznek, mert nem megfelelően reagál.
Egy huszonéves fiatal ismerősöm soha nem látta, hogy a szülei bármi gyengédséget mutattak volna egymás iránt. Vadidegenekként viselkedtek egymással. Nem ettek s nem is aludtak együtt. Az apának szeretője volt, az anya nem is nagyon nézett ki nőnek. A gyerekük számára ez volt a természetes, s minden mást alantasnak látott. A szerelmével tehát ugyanígy viselkedett, aki nem értette, miért nem nyúlhatnak egymáshoz egy ujjal sem mások előtt. Később valaki mással házasodott össze, s meglátásom szerint ez a kapcsolat a külvilágnak szól. Talán nem véletlenül nem mernek gyermeket vállalni több év után sem. (update: mindketten azonos neművel élnek a válás után...)
Szüleitől szenvedő, hulla-a-padló-alatt életvezetésű családból származó, szintén huszonéves fiatal, akit arra neveltek, hogy mindig arisztokratikusan kell viselkednie, amikor életében először néhány hetet távol töltött a családjától, rémálmok kezdték gyötörni. Vérbe fagyva látta a családtagokat akik az agyára mentek, s enyhe anorexiája olyannyira elmúlt, hogy egy hónap múlva már előnytelenül hájasan tért vissza - ismerősei legnagyobb megrökönyödésére.
Egy kisiskolás gyermek végtelenségig ugrált az anyja fején, míg egyszer az anya elsírta magát, s a gyermek akkor rádöbbent, hogy az anyja is érző lény, nem pedig bálvány. Az anya szerint gyereke azóta sokkal figyelmesebb lett vele, elvágólag megváltozott jó irányba a viszonyuk.
Egy kislányt hetente fürdetett meg az anyja. Haját kéthetente mosták, s az anya értetlenkedett, miért zsíros és korpás a kislánya haja. A kislány azt hitte, hogy a többi gyerek szülei hülyék, hogy naponta fürdetik a gyerekeiket, s párnaponta mossák a hajukat. Huszonévesen értette meg, hogy átverték, s évekig ápolatlanul járt. Van, aki harminc-negyven évesen sem érti, miért nem talál társat, miért nem nyomul nála a másik nem. Senki nem mondja meg ezeknek a jobb sorsra érdemes embereknek, hogy törődniük kéne magukkal napi szinten.
Szüleikkel egy háztartásban élve nagyon kicsi az esélyük, hogy helyes mederbe terelődjenek, hiszen legalább önmaguk számára meg kéne fogalmazniuk, hogy egész életükben becsapták a szüleik, kárt okoztak nekik. És ez nem csak a megrövidített gyermekekre igaz, hanem az elkényeztetettekre is, akik jómódban felnőve, mindentől megkímélve, mesterségesen ködösített tündérmesében élik az életüket. Akiknek diplomájuk, esetleg doktorátusuk is van, de még egy gazszálat nem húztak ki a kertben, egy zacskóslevest sem főztek meg életükben, s nem értik, miért nincs csinos alkatuk és viselkedni tudásuk ellenére érdemi partnerkapcsolatuk.
Utolsó kommentek