TeleTök

  Tegnap voltam a nővéremnél, s tőle hallottam, hogy öngyilkossági hullámot indított be világszerte az Avatar film. Megnéztem, milyen cikkek vannak a neten erről a témáról. Aki nem hallott volna még róla: a film megnézése után sokan elkeseredtek világunk szürkeségén, embertelenségén, és öngyilkosok lettek. Mert nem élhetnek a csodás pandorai világban. Vagy mert "esélyt akartak adni maguknak, hogy egy a Pandorához hasonló bolygón születhessenek meg újra".
  Értem is ezeket az embereket, meg nem is. A nővérem még nem látta a filmet, s mondtam neki, nézze meg, mert arról szól, hogy a Föld is Pandora, ha aként éljük meg. Pandora bennünk van, mindenkinek a maga egyéni döntése, hogy meg akarja-e élni.
  Amikor kijöttem a szerelmemmel az Avatarról, mindketten boldogok voltunk, s megilletődöttek. Akartam is mondani neki hogy "látlak téged", de jobbnak láttam hallgatni. Sétáltunk egy kilométert, majd megálltunk, néztük egymást és ő mondta, hogy "látlak téged". Rég nem voltam annyira nyugodt, rég nem éltem át akkora biztonságérzetet.
  Igazából meg vagyok döbbenve azokon az embereken, akik a tökéletes világ láttán elkönyvelik, hogy van az, meg van ez. Holott a film üzenete az, hogy a tökéletes világ bennünk van, és önmagunkon belül kell legyőzzék a mi repülő sárkányaink a mi lövöldöző helikoptereinket. Két világ van az emberekben: a földi agresszoroké, és a paradicsomi állapotban élőké, aki tudják, hogy minden mindennel összeköttetésben van, minden Egy.
Mindenkire rá van bízva a döntés, hogy melyiket választja, és melyikről mond le.
Ezért van szabad akaratunk.
Ezért olyan nehéz a lemondás.
Szörnyű nehéz lemondani a bennünk élő Gonoszról.