TeleTök

  Több helyen is olvastam, hogy egyesek agymosásnak nevezik a Titok című film és könyv által hirdetett életreceptet. Agymosásnak azt nevezzük egyébként, amikor erőfölényben lévő ember vagy szervezet a neki kiszolgáltatottaknak rájuk káros elméleteket sulykol, hogy mégkiszolgáltatottabbakká váljanak, s bármit meg lehessen velük csinálni/csináltatni. Nos, nem érzem úgy, hogy a Titok filmben megszólalók uralkodni akarnának fölöttem, s számomra káros cselekedetekre akarnának bíztatni.
  Valóban, egyeseket irritálhat az amerikai, juharsziruppal nyakonöntött, émelygős stílus. De legyünk már annyira intelligensek, hogy ettől el tudunk vonatkoztatni!
  Miért idegenkednek annyian attól a jó hírtől, hogy igenis rajtuk múlik, milyen lehet az életük? Annyira borzasztó számukra a gondolat, hogy ami rossz eddig történt, tudat alatt futó programjaiknak köszönhetik, hogy inkább elutasítják a kulcsot a továbbiak tudatos jó irányba fordításához is? El kell ismernünk, szörnyű érzés lehet, amikor az egyén ráeszmél, hogy önként hívott be minden olyan embert, körülményt, ami káros volt rá és másokra is a környezetében; ugyanakkor az egyik legjobb - ha nem a legjobb - érzés, hogy eztán minden másképp lehet, méghozzá úgy, ahogy csak szeretné.
  Persze, gyermekkorban a szülőktől kapott információk mentén megy el mindenki az erdőbe, aki csúnya helyekre téved. Föleszmélve pedig nagyon nehéz lehet kimondani, hogy a szüleitől valaki többnyire csak korrigálandó tévhiteket kapott útravalóul, vagy kiirthatatlan gaztengerként kísérő, berögzült gondolkodási, "logikai", cselekvési, döntési mechanizmusokat.
  Biztos vagyok benne, hogy jó néhányan a saját vágyaiktól rémülnek meg, s ijedtükben kétségbeesetten bizonygatják a tudatosan "vonzani" tudóknak, hogy ez nem működhet. Gondoljunk csak bele: hányan akarnának más kárára előbbre jutni - s mert nem értették meg, hogy nem fog az univerzum senkitől elvenni, hogy neki adhasson -, akik szégyellik emiatt a vágyaikat.
  Hányan élik le az életüket gyóntatószék-fílingben, s képzelik, hogy nekik csak penitencia jár a sorstól! A bűntudat, önkritikának álcázott hálátlanság rágja őket, amelyet szüleik tettek a vállukra, meg talán valami kollektív, eredendőbűn-emlék is árnyékot vet a lélekre.
  A hit nem ismer tréfát, mindent szó szerint vesz. Pontosan azt kapjuk amiben hiszünk, s ahogyan az a mi olvasatunkban létezik. - mondtam egy másik cikkben. És ez a lényeg: a mi olvasatunkban. Emiatt van annyi kudarctapasztalat a Titok-módszer kipróbálgatói körében. Mert nem veszik tudomásul, hogy rosszul fogalmazzák meg a vágyaikat, s ismerőseiknek panaszkodva megint másképp fogalmazzák meg, mi is az, ami nem sikerül, pedig vizualizálják ezerrel. Sokszor szinte a "Moszkvában-Mercedeseket-osztogatnak illetve Leningrádban-Volgákat-fosztogatnak" esete forog fenn...